|
|
|
|
Budapest - A patkánymentes főváros töténete
1.
Előzmények A
Fővárosi KÖJÁL 1970-ben, a vizsgálatok alapján, a patkányok számát
Budapesten körülbelül 2 millióra becsülte, amelyek 300-400 millió Ft kárt
okoztak évente. A vizsgálat továbbá megállapította, hogy átlagosan az
objektumok 32,8 %-a volt patkánnyal fertőzött. Ám jelentős különbség
adódott a területek között, a belvárosban majdnem 100 %-os volt a
fertőzöttség. Budapesten 99 %-ban a vándorpatkány (Rattus norvegicus), míg
a házipatkány (Rattus rattus) csak a raktárakban és a kikötőkben fordult
elő szórványosan. 2.
Okok A
hatvanas évek végéig patkányirtási munkák csak Budapest bizonyos részein
történtek. Ezek az irtások nem voltak kielégítőek és nem tudták a magyar
főváros patkány problémáját megoldani. A Fővárosi KÖJÁL által végzett
felmérés kimutatta, hogy ezekben az években a patkányirtás kb. 30 millió
forintba került évente. A patkányfertőzöttség továbbra is jelentős
közegészségügyi veszélyt jelentett és komoly gazdasági károkat okozott. Az
eredménytelenség fő oka az volt, hogy az irtások ad-hoc és elszigetelt
jelleggel csak a város bizonyos részeire korlátozódtak, az időpontok nem
voltak összehangolva és korszerűtlen technikákat alkalmaztak. 3.
Patkánymentesítés elrendelése A
rendkívül súlyos helyzetre való tekintettel 1971-ben a Fővárosi Tanács VB.
elrendelte, hogy Budapest 525 km2–es területét patkánymentesíteni kell. A
feladat elvégzésére pályázatot írt ki, melyet a Bábolna Környezetbiológiai
Központ Kft. (elődje a Bábolnai Fertőtlenítő Állomás) nyert meg.
4.
Patkánymentesítés végrehajtása Az
alapos felmérés alapján és a minden részletre kiterjedően kidolgozott
ütemterv szerint a deratizációt 3 szakaszban, egy- és háromnegyed év alatt
kellett végrehajtani. Az operatív munka 1971 áprilisában kezdődött meg,
amelynek lényege az volt, hogy módszeresen, előre tervezett ütemterv
szerint haladva, a felszíni objektumokban és a csatornahálózatban, egy
időben kerüljön kihelyezésre a rágcsálóirtó szer. A
munkában átlagosan 112 fő, valamint 20 gépkocsi vett részt. A munkát
irányító brigádvezetőket a Fővárosi KÖJÁL képezte ki. A deratizációt mind
szakmai, mind eredményességi szempontból mindvégig a Fővárosi KÖJÁL
ellenőrizte. A méréseik alapján megállapítható volt, hogy a főváros
patkánymentesítése egyértelműen eredményes volt. Büszkén állíthatjuk, hogy
Budapest az egyetlen olyan világváros, ahol a patkányok sem
közegészségügyi, sem gazdasági kárt, sem közérzeti problémát nem okoznak.
5.
Patkánymentes állapot fenntartása A
főváros vezetése felismerte, hogy a patkánymentes állapot, csak egységes
technológiával, egy kivitelező által végzett munkával őrizhető meg, ezért
1973-ban pályázatot írt ki a patkánymentes állapot fenntartására, amelyet
a mentesítés során elért eredmény ismeretében ismét a
BÁBOLNA BIO
nyert
el. Ezek a munkálatok mind a mai napig folytatódnak a Fővárosi
Főpolgármesteri Hivatal finanszírozásával. Ez azt jelenti, hogy sem a
lakosságnak, sem az intézményeknek, üzemeknek nem kell fizetniük a
patkánymentes állapot megőrzési munkálatokért, sem az esetlegesen
kialakuló fertőzöttség felszámolásáért.
6. A
patkánymentes állapot megőrzésének módja A
patkánymentes állapot megőrzése érdekében a
BÁBOLNA BIO
új, speciális
technológiát dolgozott ki, amelynek az alapja egy saját fejlesztésű
számítógépes rendszer. A fenntartási munkálatok keretében a lakossági és
intézményi bejelentéseket követően, a szükséges kezeléseket vállalatunk 24
órán belül elvégzi, annak érdekében, hogy megelőzze a patkányok
elszaporodását. A kihelyezett irtószerek fogyását és állagát heti
rendszerességgel mindaddig ellenőrzi, amíg a patkányfertőzöttség meg nem
szűnik. A fenntartási munkálatok során, a be nem jelentett patkány előfordulások felderítése és kezelése érdekében dolgozóink felderítő munkát végeznek az elmúlt esztendők patkányfertőzöttségi megoszlásának figyelembe-vételével. A felderítő munka során a csatornarendszer tisztító aknáiban, valamint minden szabad víznyelőben speciális, a nedvességnek ellenálló irtószert helyeznek ki. BÁBOLNA BIO minden patkány által veszélyeztetett objektumban (nagy ipari létesítmények, élelmiszeripari üzemek, stb.) félévente a terület bejárását és ellenőrzését követően szükség esetén kezelést végez. A veszélyeztetettként nyilvántartott objektumok száma Budapesten jelenleg közel 400 darab.Tapasztalatok szerint a patkánymentes állapot fenntartási tevékenysége csak akkor végezhető eredményesen, ha az továbbra is az egész fővárosra kiterjed és egységes rendszerben, egységes technológia alapján kerül végrehajtásra. 7. A patkánymentes állapot megőrzésének eredményei A megelőző jellegű fenntartási tevékenység eredményeként a környező településekről bevándorló, illetve az áruszállítás során behurcolt szórványos patkányfertőzöttség mértéke évről-évre tovább csökken.
A budapesti maradék patkánypopuláció nagysága a fertőzött objektumokalapján A 2008. évben a főváros 226.000 objektumában mindössze 180 esetben vált ismertté patkányfertőzöttség, amely az összes objektumhoz viszonyítva 0,08 százaléknak felel meg. A vállalatunk által végzett munkát szakmai és eredményességi szempontból mindvégig az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat Fővárosi Intézete (korábban Fővárosi KÖJÁL, jelenleg ÁNTSZ Közép-Magyarországi Regionális Intézet Főváros/Pest Megye) ellenőrizte, illetve ellenőrzi. A havonkénti rendszerességgel végzett objektív vizsgálatai alapján BÁBOLNA BIO munkája ellen semmilyen kifogás nem merült fel. 8. Egészségügyi Világszervezet megállapítása A budapesti patkánymentesítés kimagasló eredményessége – szakmai körökben – világszerte ismertté, sőt elismertté vált. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1998 őszén megjelentetett, a patkányokkal foglalkozó kiadványában a budapesti patkánymentesítést és azt követő mentesség fenntartási munkálatokat bemutató esettanulmányban, ezt az akciót a világon a legjobban szervezett hosszútávú patkányellenes programként mutatja be. 9. Jelen és jövő Az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a folyamatos és szisztematikus megelőző munkavégzés rendkívül fontos, mert ellenkező esetben fővárosunkban egyrészt rövid időn belül újra nagy számban elszaporodnának a patkányok, amelyek ismét igen súlyos közegészségügyi és gazdasági károkat okoznának, másrészt az eddigi jelentős anyagi ráfordítás kárbaveszne. Nagyon fontos, hogy esetleges patkányfertőzöttség észlelése esetén, az minél előbb vállalatunk tudomására jusson, hogy a szükséges intézkedéseket megtehessük. Ezért munkánk eredményesebb végzéséhez továbbra is kérjük segítségüket! Amennyiben Budapest közigazgatási határán belül patkányelőfordulást észlelnek, azt kérjük szíveskedjenek bejelenteni az alábbi elérhetőségeinken:
Telefon: 43-20-412 Telefax: 43-20-401 Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala továbbra is kiemelten fontosnak tartja a kedvező eredmény megőrzését, ezért a patkánymentesség fenntartási munkálatok - a főváros területén - mind a lakosság, mind az intézmények és közületek részére díjtalan!
|
![]() |
|
|
|